Menu

Kullancs – Minden amit tudni kell róla

Mely időszakokat emelhetjük ki leginkább a kullancscsípések elszaporodását illetően?

Mikor kell fokozott védelmet biztosítani gyermekünknek ezen veszélyes vérszívó bogarak ellen?

Hallottál már róla, hogy a kullancsok előfordulását csupán a hőmérséklet befolyásolja?

Így könnyedén érheti meglepetés, akár az enyhe tél utáni, tavaszi túrázókat is. Hasonló, és ennél is érdekesebb tények, valamint információk sokasága következik most a kullancsokkal kapcsolatban.

Rettegett, vérszívó állatunk – A Kullancs

Mint azt már említettem, a kullancsok, így velük együtt a csípések elszaporodása is egyetlen dologtól, a hőmérséklettől függenek. Ezen állatfajok a meleg időben élik ki azt, amire születtek, a vérszívásra.

A kullancsinvázió legtöbbször tavasz végére és ősz elejére tehető, de természetesen ezen időszakok között is érdemes próbálkozni a megelőzés különféle módszereivel, mint például a spray vagy kenőcs alapú kullancsriasztókkal.

Akadnak persze olyan alkalmak, ahol a kullancscsípés esélye megsokszorozódik és a védelem velük szemben sokkal nehezebb. Ezek közé sorolhatjuk az erdőben, vagy nagyon magas aljnövényzetben való túrázást, hiszen a fáról könnyedén a fejünkre, illetve nyakunkba eshet egy-egy kullancs, mely ellen innentől kezdve, már nem sok védekezési opciót ismerünk, ha előtte nem készültünk fel elég becsületesen.

Ha használtunk is kullancsriasztót, érdemes tisztában lennünk a még korai fázisban lévő csípés felismerésével, helyes eltávolításával és esetenként akár az elég súlyos következményekkel is.

Milyen tipikus tünetek jelentkezhetnek egy kullancscsípés esetén?

A csípések tüneteit nem lehet pontokban felsorolni, és ennek jelei emberenként igen eltérőek lehetnek. Egy-kettő hasznos tipp viszont természetesen van, hogy milyen panaszokra érdemes odafigyelni egy jól sikerült túrázás után.

Elsősorban az étvágytalanság és a fejfájás által következtethetünk csípésre, de akadnak olyanok tünetek is, amik levertségben, vagy akár végtag fájdalomban mutatkoznak meg.

Fontos megemlíteni, hogy a tünetek azonosítása esetenként elég nehézkes lehet. Egy
tanulmány rámutatott arra, hogy a kullancscsípéses megbetegedések tüneteit nagy átlagban 4 emberből egynek sikerül csak felismernie.

Mit tegyünk, ha a kullancscsípés megtörtént, és látjuk is a vérünket szívó bogarat? Hogyan lehet helyesen és veszélytelenül eltávolítani?

A kullancs bőrünkben való felfedezését követően minél előbb húzzuk ki, ugyan is minél több időt hagyunk a kullancsnak, annál több baktérium kerül a véráramba, amivel a fertőzés esélye is drasztikusan megnövekedik.

A kullancs testünkből való eltávolítása elsőre könnyedén hangzik, de nagyon sok pontra kell odafigyelnünk, hogy a későbbiekben ennek kapcsán több probléma már ne léphessen fel.

Az első és legfontosabb tanácsa hogy a kullancsot semmi esetre sem szabad forgatni, hiszen forgatás közben beleszakadhat a feje, melynek következtében szervezetünk továbbra is méreggel lesz táplálva.

Egy lassú de határozott mozdulattal kell kihúzni úgy, hogy a segédeszközzel a kullancsot a lehető legközelebb fogjuk meg bőrünkhöz. A sikeres eltávolítást követően mindig legyen kéznél fertőtlenítőszer, ennek a célnak leginkább alkohol vagy valamilyen jódtartalmú termék felelhet meg.

A rosszabbik opció esetén, mikor a kullancsot nem, vagy csak részben sikerül eltávolítani semmiképpen sem szabad pánikba esni, lehetőség szerint minél előbb egy ügyeletes orvos, vagy egy hozzáértő személy segítségét kell kérni.

A kullancs csípés okozta betegségek

Milyen következményei lehetnek a nem időben vagy helytelenül eltávolított kullancsok csípéseinek?

Tényleg akár életveszélybe is kerülhetünk egy ilyen aprócska élőlény csípése után?

Alább láthatjuk, hogy az egyes esetekben milyen súlyos betegségeket okozhatnak a kullancsok.

Lyme-kór (borreliózis): Ezt a betegséget egy kullancs által hordozott baktérium okozza. Fontos kihangsúlyozni, hogy a fertőzés legtöbbször csak 1 nap után lehetséges, így mint már a fentebb említett korai eltávolítás, a baktérium a test véráramába jutásának, és elterjedésének kockázatát erőteljesen leredukálná.

A kórnak akadnak jellegzetes szimptómái, melyeket az ember könnyen észrevehet, ha csak egy kicsit is figyelmes. Ezek közé tartozik például fáradtság, kokárdaszerű folt vagy éppen az étvágytalanság. A betegség viszont természetesen kutyáknál is jelentkezhet melynek leggyakoribb tünetei közé sorolhatjuk az ízületfájdalmat.

Babéziózis: A betegség neve hallatán többnyire a kutyás gazdik kaphatják fel a fejüket. Ez a baktérium elsősorban a házőrzőket támadja meg és szervezetükben a vörös vérsejtek kipusztítására törekszik.

Az első tünetek között találhatjuk a lázat és az étvágytalanságot. A kór jelei azonban erőteljesebben is jelentkezhetnek mint pl. az állatoknak felgyorsul a szívverése és elveszthetik az eszméletüket. Az állatorvosok között szokás kutyamaláriaként is emlegetni, hiszen olyan lefolyással jár ez a betegség mint a malária az embernél.

Magyarországon körülbelül 1000 kutyát érinthet évente a babéziózis fertőzés.

Anaplazmózis: Itt szintén egy állatra veszélyes baktérium kerül bemutatásra. Ezt a
fertőzést a kutya és a macska is igencsak nagy arányban kaphatja el. Bár az anaplazmózissal fertőzött kullancsok száma Magyarországon igencsak csekély. A betegség paradicsomának inkább az Észak-Európai országok számítanak.

Felismerhetjük hogy a kullancscsípések tünetei eltérő baktérium esetén is szembetűnően hasonlóak, itt sem lesz másképp ugyanis betegség esetén az állat lázas és étvágytalan lesz.

A kór felerősödése esetén az állat kívülről még mindig egészségesnek nézhet ki, de a szervezete napról-napra gyengébb lesz.

Megint csak egy kicsit kivétel a többi közül, hogy ez a fajta megbetegedés több fázisból állhat, és akár pár évnyi időtávlatba is elhúzódhat.

Agyvelő- és agyhártyagyulladás: Az utolsó és egyben a kullancs által hordozott
legveszélyesebb fertőzéshez érkeztünk. Itt elsősorban az emberek, nem pedig az állatok kerülnek előtérbe. A betegség támadást indít a központi idegrendszer ellen.

A tünetek már a megszokottak levertség, magas láz, erős fejfájás, hányinger és szédülés. Ha ezekkel a szimptómákat veszi észre magán egy nagy kirándulás után, mindenképpen érdemes komolyan venni. A betegség esetén elengedhetetlen a megfelelő kórházi kezelés.