A citromfű az egyik legismertebb konyhai fűszernövény. Hazánkban a Dunántúl délkeleti részén vadon is nő, de magvetéssel magunk is szaporíthatjuk, vagy cserepes növényként megvásárolhatjuk.
Citromfű jellemzői
A citromfű (Melissa officinalis) illata és íze a citroméra emlékeztet. Virágai sok nektárt termelnek, ezért gyakran citromszagú mézfű néven is emlegetik. A citromfüvet korábban csak a kolostorok kertjeiben termesztették, de később már a zöldséges kertekben is előfordult. Elsősorban gyógynövényként használták, mert azt tartották róla, hogy segít elűzni a búskomorságot, szép álmokat hoz, és erősíti a szívet.
Citromfű a konyhában
A citromfű manapság az új francia konyha egyik legkedveltebb fűszere. Leveleit előszeretettel használják halételek, édességek és koktélok ízesítésére, díszítésére.
Kedvelt ital a citromfűből készült tea (öntsünk forrásban lévő vizet a levelekre, és lefedve hagyjuk állni 5-10 percig). Más gyógynövényt, például borsmentát, zsályát vagy bazsalikomot is tehetünk hozzá.
Ételeket is fűszerezhetünk vele, használhatjuk halakhoz, szárnyasokhoz és bárányokhoz. Lényeges azonban, hogy leveleit sose főzzük az ételekkel együtt, hanem utólag tegyük rá. Így jobban megőrzi aromáját. Friss és szárított leveleit egyaránt használhatjuk.
Fűszernövény a lakásban
Cserépben, az ablakpárkányon tartva is nevelhető. Ha nincs túl meleg, akár hónapokig is szedhetjük leveleit, hűvösebb helyen ugyanis tovább él. Őszre általában legyengül, ezért tavasszal érdemes új növényt vásárolnunk.
A citromfű a szabadban érzi magát a legjobban. A lakásban tartva rövidebb ideig él.
Citromfű gondozása
A citromfű – a kertben nevelve – akár 1 m magasra is megnőhet, cserépben tartva azonban jóval kisebb marad. Évelő, elágazó szárú növény. Levelei tojásdad alakúak, fűrészes szélűek. A szabadon nevelt növényen júliustól szeptemberig apró, fehér virágok nyílnak, és magukhoz csalogatják a méheket és más mézelő rovarokat. Morzsoljunk szét ujjaink között egy levelet, érezni fogjuk finom, citromos illatát.
Meleg, védett, világos napos helyen érzi jól magát a legjobban. Csak az egészen fiatal növényeket kell óvnunk az erős, közvetlen napfénytől. A kertben nevelt növényeket lombbal takarva könnyen átteleltethetjük. A lakásban tartott cserepeseknek télen 10-15 °C-os hőmérsékletet biztosítsunk.
Öntözés és tápanyag
Rendszeresen öntözzük, mert akkor fejlődik a legszebben, ha állandóan nyirkos a földje, de a pangó vizet nem tűri. Tavasztól őszig rendszeresen gondoskodjunk a tápanyag-utánpótlásról.
Metszés, visszavágás
Leveleit felhasználhatjuk konyhai fűszerként és teák készítéséhez. Hajtásait folyamatosan vághatjuk.
Szaporítás
Magvetéssel vagy tőosztással szaporíthatjuk.